Egy szomorú tavaszi estén megnéztem a “Kérsz teát?” című darabot, mely a NANE felkérésére készült. Ha lehetett, még mélyebbre zuhantam tőle. A szexuális manipulációra, a szexre való rábeszélésre, az érzelmi zsarolásra hívja fel a figyelmet. Ugyan én közel sem vagyok feminista, így néhol úgy éreztem, talán túlzás egy-két dolgot erőszaknak nevezni, ennek ellenére is nagyon felkavaró volt az előadás számomra. Egy előző cikkemben a gyerekek veszélyeztetettségével foglalkoztam (https://alkosdmegmagad.wordpress.com/2017/06/06/mi-van-a-veszelyeztetett-gyermekekkel-a-nyari-szunetben/), és ennek kapcsán ismét előjöttek bennem az előadás alatt rám törő érzések.
Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek bántalmazásának kérdése is megoldatlan, szőnyeg alá söpört társadalmi probléma. A fentebb említett cikkben tisztáztam a bántalmazás és elhanyagolás fogalmait. Ezt a felnőttekre is vonatkoztathatjuk, noha egy felnőtt az felnőtt, aki már ki tud állni magáért, nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint egy gyerek, meg tudja védeni magát. De vajon tényleg így van? Vajon minden felnőtt valóban felnőtt? Rendelkezik olyan képességekkel, hogy őt ne lehessen emberi méltóságában eltiporni, hogy képes legyen megvédeni önmagát? Sajnos nem. És gyakran nincs az a kapcsolati háló (család, barátok), akik igazán támogatnák, vagy egyáltalán megértenék a bajba került embert. Azt értenék, amit ő akkor és ott mond az átéltekkel kapcsolatban. Nem azt, amit szerintünk átél, vagy amit mi élnénk át hasonló helyzetben. Fizetős szakembert pedig a magyar társadalom nagy része nem engedhet meg magának.
Kívülállóként hibás gyakran a stratégiánk. Nem csak a gyerekek esetében bagatellizáljuk el, hagyjuk figyelmen kívül a számunkra “kínos” történéseket. Felnőtt – felnőtt kapcsolatban is a strucc-politikát működtetjük, hiszen az rövid távon egyszerűbb. Nem akarunk beleavatkozni, nem akarjuk, hogy esetleg a mi támogatásunk legyen olaj a tűzre… Látjuk, hogy nem olyan boldog a párja mellett a barátnőnk, de azért nem a változásra, hanem a tűrésre sarkalljuk. Látjuk, hogy egyre többet jár el otthonról a haverunk, de azt mondjuk, örüljön, hogy kap meleg kaját, vasalt inget… Igen, fontos megtalálni a jó dolgokat mindenféle kapcsolatunkban, de fontos észrevenni a hibákat, hiányosságokat, az olyan mindennap elviselt helyzeteket, amelyek emberi mivoltunkban aláznak meg.
Sajnos az előző generációk férfi-uralmi rendszere nem sokat segít abban, hogy könnyen, egyértelműen be tudjuk azonosítani, hogy mikor is minősül egy nő bántalmazottnak. Hol az a határ, ahol már semmiképp nem kell belemennünk egy helyzetbe. De a férfiakkal kapcsolatban is igaz ez. Hol van az a határ, ahol például egy férfi meg tudja élni férfiasságát (amitől ő férfinak érzi magát, nem azt, amit mondanak, hogy attól leszel férfi) egy emancipált vagy túlirányító nő mellett.
A verbális agresszió például szinte természetes rengeteg családban. Pedig azt is épp oly nehéz átélni, mint egy verést. “Hiszen az nem olyan nagy szám, mindenki kiabál néha.” A mindennapos beszólásokat (“kinek öltöztél így ki, szeretőd van?”), kritikákat (“már megint mákos tészta van, nem tudsz valami normálisat főzni?”) persze el lehet viselni a végtelenségig. Nyelünk egyet, netán visszavágunk, ki-ki a vérmérséklete szerint. De jó-e egy ilyen kapcsolat? Megélhetjük-e benne azt, hogy értékesek vagyunk, hogy elismerik a munkánkat, hogy egész lényünk szerethető?
Vagy ott van az érzelmi zsarolás, ahol aztán végképp szinte észrevétlenül zajlik egymás manipulálása. Érezzük, hogy nem jó, de tenni ellene nehezen megy… Mennyire hihetünk egy alkoholistának, aki a feleségének üveges tekintettel mondja, hogy mennyire szereti őt, és meg fog változni? Rengetegen évekig maradnak egy ilyen házasságban, mert “alapvetően jó ember, és hát tulajdonképpen szeret is” – ezzel áltatják önmagukat ezek a feleségek (néha férjek). Társfüggőknél nagyon gyakori ennek az eszköznek a bevetése. Csak az önismeretünk fejlesztésével deríthetjük ki, és változtathatjuk meg az így kialakult mindennapi sémáinkat, játszmáinkat. A játszma akkor szűnik meg, ha az egyik fél kilép belőle. Csak akkor. Kell, hogy higgyünk önmagunkban eléggé ahhoz, hogy kilépjünk egy ilyen helyzetből; hogy rálássunk, nem bennünk van a hiba, nem mi vagyunk értéktelenek.
Visszatérve a darabra. Ugyan kifejezetten a szexuális erőszakkal foglalkozott, számomra az általános üzenete ez volt: Ha nem kérsz teát, mondd meg, hogy nem kérsz, és akkor ne is igyál! Ne hagyd, hogy mindenféle eszközökkel mégis rávegyenek arra, hogy te igenis kérsz teát, mert szomjas vagy, mert a hidegben átmelegít, mert a fájós torkodnak jót fog tenni… Amit nem kérsz, mert nem jó neked, nincs rá aktuálisan szükséged, azt nem kell elfogadnod… Ehhez azonban tudnunk kell nemet mondani, fel kell állítani a saját határainkat, tisztelnünk kell saját magunkat annyira, hogy képviselni tudjuk önmagunkat.
alkosdmegmagad 