Lassan vége a nyári szünetnek… Mint mindig, most is rövid volt. Nemcsak gyerekként éltem ezt meg, hanem szülőként is. Rövid összesítő, hogy miért is jó, ha sok gyerekkel éljük át a szünetet:
- A reggel hat órai dallamos (dó-lá-fá) ébresztő nem marad el, mivel a gyerekek emésztése a szünetben is ugyanúgy működik. De! Utána visszabújhattam az ágyba, és amikor 1 óra múlva felébredtem, rengeteg boldog és csinos Barbie, legóemberke, valamint Gászszpenszter (Soma fura, izmos műanyagbábui) vett körül. Néhány hajszálam kihullott, mert ráléptek, miközben a fejemen ugráltak át a gyerekek, de szerencsés esetben ezek az ősz hajszálaim voltak (igazából sosem az hullott ki, csak vágyamat írtam most le). Az ágy melletti szekrényen a kihűlt kávé várt, melyet a 10 éves lányom készített oda, sosem szűnő lelkesedéssel és reménnyel, hátha azon a reggelen képes leszek én is boldogan, frissen ébredni hatkor.
- Hosszasan kellett délben harsognom, hogy öltözzenek fel végre, mert mégsem lehet egész nap pizsiben lenni. És de! 4 éves kisfiam képes volt végig abban maradni egynéhány punnyadós napon. Bár az esti fürdést így nem igazán értette… De a higiénia mindenekelőtt. Aki ismer, és egyből a domesztoszos babafürdetőre gondol, téved. 🙂
- A hosszú utazások rendkívül szórakoztatóak voltak. Gyerekdalok hallgatása és éneklése 2 óra hosszat, anyának feltöltődés Mad Sin-nel, fél óra. Már amennyiben ki tudtam cserélni a cd-t. Ezzel vannak problémáim. Ha nem voltam elég ügyes és bátor, tovább a gyerekdalok. Juhéjjj! Elrepült az idő. Szinte. A hányós zacskó odakészítve rutinosan (ahogy azt már egy előző bejegyzésben említettem). Az egyetlen problémát a dugók okozták a pályán. Mert ugyanis pont akkor és pont ott jött rá mindenkire a pisilhetnék. De hazánkban ezt is egy jó nagy mosollyal el lehet intézni. Vészvillogó bekapcsol, diszkréten kiszálltunk, és tovább folytatva a mosolygást, pisilhetett a gyerek az út szélén. Mosoly marad, húgyhólyag megkönnyebbül, vészvillogó kikapcsol, index bekapcsol, anya arca még sokkal nagyobb mosolyra vált, és egyből visszaengedtek. Hát ilyen országban élünk. Hogy a pozitívumait is említhessük néha.
- Hogy mi történt velünk a nyáron? Nem sok jó, de annak örültünk. A gyerekeim mindig tanúbizonyságot tesznek arról, hogy lehet rájuk számítani, hogy megértőek és rugalmasak. Rohantunk kórházba 40 fokban, ébredés után fél órával, nyaralás helyett temetésre. Játszótér helyett ügyintézni. Játék helyett 2 napig szekrényt rendeztünk. Mindezt úgy, hogy egyikőjük sem akadt ki. Értették, és megértették a helyzetet, pedig csak 4, 7 és 10 évesek. Talán a 4 évesnek a legsokkolóbb élmény a beiskolázáshoz szükséges vásárlás volt. Két nővérét várta a próbafülkék előtt 3 napon keresztül, amely teljesítmény azt hiszem, egy hősszerelmestől is igencsak irigyelhető lenne.
- A főzéssel nem sokat kellett vacakolni a nyári szünetben. Gyakorlatilag nem volt olyan nap (na jó, kétnaponta főztem), hogy mindenkinek jó legyen az ebéd. Mert hát hiába egyeztettük le előtte nap, amikor az asztalra került, végül kiderült, hogy gyerekeim legalább egyharmada (de leginkább kétharmada) nem erre gondolt, és igazából utálta. Ok. Megkóstolja, de utálja. És láss csodát, tényleg utálta! De egy idő után már fel sem húztam magam. Ebben is fejlődtem.
- Soha nem jutna eszembe a főzeléket a Hollóházi étkészletben felszolgálni. De a gyerekeknek eszébe jutott. És hát, végül is nagyon sok ízfokozót tartalmazott a tányér…
Soha nem jutna eszembe az sem, hogy a tejbegrízt ne csak simán szórjam meg kakaóval, hanem ábrát szitáljak rá. De szerencsére, ezt is elsajátíthattam a gyerektől.- Nemcsak gasztronómiai élmények értek ám általuk! Audiovizuális behatásokat is szereztem bőven! Az egyik szobában rózsaszín balettdresszben ketteske táncolt a Digitális majális ősi bakelitjére, míg hármaska a dobcuccot verte, de nagyon. Ezért ketteske még jobban felhangosította a zenét. Közben egyeske próbálta egy másik szobában behozni a hegedűgyakorlás hiányában elszenvedett művészi hátrányokat. Hát az összhatás – hogy is mondjam csak – telt hangzású volt.
Találós kérdéseztünk is. Kamilla (10): “Melyik lekvárban nem laknak katonák? Ja, nem. Melyik várban.” Soma (4): “A hurkánkban. Miért? Lehet az is.” – Végül is. Én mondom mindig, hogy bármi lehet, amelyet a gyerekek csak el tudnak képzelni. Amúgy meg úgyis is mindegy, mert sem a lekvárban, sem a hurkánkban nem laknak katonák. Tehát lehet.- Alkottunk. Reggel hétkor. Festék, ecset, papírhalom elő. Zenét kapcsoltam, és arra festettek. Én meg nyugodtan kávézgathattam… És mivel jól szocializált, művészetterápiához szoktatott gyerekekről van szó, utána megbeszélést tartottunk. És magam is meghatódtam, milyen jól csinálja ezt már Soma is.
Azt is megtanulhattam lányaimtól, hogy egy nő legyen mindig nő, akármit is csinál. Lehet szép ruhában fára mászni, és lehet nejlonharisnyában kosarazni. Ezt csak a felnőttek gondolják, hogy ellentmondásos.
- Sokat sírtunk, és nevettünk. Igazán sokféle, és mély érzelmet éltünk át ezen a nyáron. Lettek közös szólás-mondásaink, és titkos, szavak nélküli “megértéseink”.
Nos, ilyenek történtek.
Ami számomra továbbra is fontos, hogy hagyjuk fejlődni önmagunkat a gyermekeink által. Minél több gyerekünk van, annál többféle személyiség gyakorolhat ránk hatást…
alkosdmegmagad 