ALKOSD MEG MAGAD! – FŐSZEREPBEN AZ ÉN

Hiteles? Önazonos? Őszinte? Vállald vagy szeresd úgy önmagad, amilyen vagy? Már a címet is jó sokszor visszatöröltem… Arról szeretnék írni, hogy mennyire fontos az, hogy az életünk legalább nagy részében azok tudjunk lenni, akit úgy hívunk: ÉN. Ennek az Én-nek a megtalálása nagyon nehéz feladat. A bejegyzéseimben sokszor írok önmagamról, mert ugyan munkám miatt sok száz ember életébe belelátok, mégis merem remélni, hogy önmagam ismerem a legjobban. Sok önismereti munka után általában tudom, mit miért tettem, miért viselkedtem így vagy úgy, miért éreztem azt, ami, miben kell fejlődnöm.

Valamelyik nap olvastam egy kutatási vizsgálatot, hogy a nők nagy része szinte sosem tudja magát kipihenni. Sok szerepet vállalunk. Többet mint évtizedekkel ezelőtt. Nem csak mi nők, a férfiak is. Hatalmas nyomás van rajtunk, mert folyton tolják az arcunkba, hogy milyen a szép, a jó, a tökéletes. Mások milyen nagy dolgokat érnek el. És nyilván mindenütt, mindenkinek nem lehet megfelelni. Én jó kis útravalót kaptam, ezt egy korábbi, a driverekről szóló bejegyzésben már említettem. Szerezzek örömet másoknak, tegyek mindig erőfeszítéseket… és tulajdonképpen mind az 5 fődrivert fel is sorolhatnám. Tudom, ezzel nem vagyok egyedül.

Viszont mindannyiunknak más az útja, más megoldások segítenek ezeket felülírni.

A női önbizalmam növelésében például sokat segít, hogy nem foglalkozom a közösségi médiával túl sokat. (Azt is írtam, hogy érdemes időközönként pár nap digitális off-ot tartani. Nagyon felszabadító érzés!) Alapvetően mind tudjuk, hogy amit ott látunk, az nem fedi teljesen a valóságot. Megcsinált képek, megcsinált élethelyzetek. Mégis bánkódunk miatta… Én nem mondom, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Ha szeretnél fogyni kicsit, akkor tegyél érte. Ha akarod, sminkelj. Ha csini ruhákban akarsz járni, akkor shoppingolj egyet. (Ha van rá pénzed.) De önmagában nem biztos, hogy ettől majd sokkal magabiztosabb leszel… Keresd meg azt a nőt, aki legbelül van!

A szakmai önbizalmam növelésében mindig segít a tanulás bármilyen formája (képzés, szakmai könyv, szakmai beszélgetés), vagy egy-egy kihívás. Erről is írtam a pályaorientációval kapcsolatban már: nagyon fontos, hogy szeressük, amit csinálunk. Túl sok időt töltünk munkával ahhoz, hogy ott ne éljük meg jól önmagunkat. Ha kell, változtass munkahelyet. Ha ehhez az kell, hogy tanulj, akkor jelentkezz képzésre.

Az anyai önbizalmam növeli, ha olyan meghitten beszélgetek a gyerekeimmel, amikor azt érzem, igen, jó, hogy beletettem azt a sok időt és munkát a gyereknevelésbe. És nem az növeli, ha a nagy felmondó-kikérdező show után jól sikerül a dolgozat. (Pont múlt héten szálltam magamba ez ügyben. Vekerdy nem lenne rám büszke, miután egy egész hétvégi napot arra pazaroltunk, hogy mindhárom gyerekemmel felmondattam a töménytelen mennyiségű bemagolt tananyagot.) Nekem picit talán könnyebb, mert ismerem az életkori sajátosságokat, születésüktől kezdve igyekszem teljesen elfogadóan nevelni őket. Így sok minden fel sem tűnik, amin esetleg ki kellene/lehetne borulnom. Őket szeretem a világon a legjobban, teljesen elfogadom őket, és támogatom, hogy megtalálhassák és megélhessék önmagukat.

Most csak három szerepemről szóltam, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataim osztottam meg. De még bőségesen lehetne írni a háziasszonyi vagy a párkapcsolati szerepről. Csak tudom a sok marketing előadásból, hogy a túl hosszú írásokat ma már szinte senki nem olvassa el.

Alapvetően úgy gondolom, hogy ha a főszerepeink közül legalább kettőben jól érezzük magunkat, a többi szerepünket is nagyobb megelégedettséggel csináljuk. Jobban elfogadjuk és megszeretjük az ÉN-t.

Ha szükséged van segítségre a szerepeid tisztázásában, a változtatáshoz vezető út megtalálásában, várlak szeretettel!

ALKOSD MEG MAGAD – ÉRTÉK(ES) GONDOLATFOLYAM

Ezt a bejegyzésem Janne Teller Semmi című könyve inspirálta. Ajánlom minden kamasznak és kissé elbizonytalanodott felnőttnek. Szenzációs regény az élet értelmének kereséséről. Sokan „hajlamosak” vagyunk időnként elbizonytalanodni, hogy mi értelme annak, amit csinálunk, hogy az az értékrend, amely mentén élünk, vajon ma is aktuális-e. Az értékrendünk amúgy nagyon lassan változik, leginkább környezeti ingerek hatására, de személyiségünknek ez egy igen „kemény” része. Személyiségünk fejlődése során ezért érdemes néha ránéznünk, és tudatosítanunk, hogy mik is a fontos dolgok számunkra, és ennek fényében újragondolni, újraszervezni életünk egyes részeit.

Ezt én az elmúlt pár hónapban megtettem saját életemben. A tanulással kapcsolatban semmit sem változott a hozzáállásom. Számomra a tudás, a tudás megszerzése nagyon fontos, és ebben nevelkedett mindig is 3 gyerekem. Az oktatásban tapasztalható (finoman szólva) nehézségek, valamint a média által közvetített értékrend azonban megnehezíti szerintem sokunknak, hogy ezt az értéket hitelesen tudjuk átadni gyermekeinknek, környezetünknek. Részben azért, mert a tanultsággal nem áll egyenes arányban az objektív jóllétünk, melybe nem csak az anyagi dolgok tartoznak. Persze szerencsére szubjektíven jól érezhetjük magunkat, és ez legalább olyan fontos!

Úgy tapasztalom, nehéz motiválni mostanában az embereket arra, hogy tanuljanak, pedig már legalább 30 éve a lifelong learning modellje van életben… Akik hittek is a tanulás fontosságában, most elbizonytalanodnak, mert nem a tanulás függvényében lehet valaki celeb, gazdag, híres, ideál, stb…. Vannak napok (hullámokban néha több is a kelleténél), amikor elgondolkodom, hogy volt-e értelme aranydobozos sertés májkrémen élnem fősuli alatt. 🙂

„Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Kezdtük megérteni, miről beszélt Pierre Anthon. És hogy a felnőttek miért néznek ki úgy, ahogy. És akkor is, ha megfogadtuk, hogy mi sosem fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a helyzet. Pedig még a tizenötöt sem töltöttük be. Tizenhárom, tizennégy, felnőtt. Halott.” (Részlet Jeanne Taller Semmi című regényéből)

És ha sok érvet nem is tudok felsorakoztatni ma a tanulás mellett, de legalább sokat gondolkodom, képes vagyok elbizonytalanodni az élet értelmén, azon, hogy a számomra fontos dolgoknak, szerepeimnek mennyire van jelentősége ebben a társadalomban… Aztán pedig képes vagyok rájönni, hogy ezek az értékek örök darabok. A fejlődés, a gyereknevelés, a munka, az emberi kapcsolatok értéke sosem fog eltűnni. Inkább csak átalakul, változik, átmenetileg háttérbe szorul. És hogy ismét valami világbékés szépségkirálynőssel zárjam: ha sokan nem adjuk fel ezeknek az értékeknek a tiszteletét, ha ezen értékek mentén képesek vagyunk megtalálni életünk értelmét, akár még boldognak is érezhetjük magunkat – felnőttként is! Remélem, ez nem csak illúzió!

A fénykép az Illúziók Múzeumában készült.