Következő írásom akár a testünkre is vonatkozhatna, de abban egyáltalán nem vagyok kompetens. Ez csak egy saját kis beszámoló lesz arról, hogy így szeptemberben szülőként hogyan is éljük túl a napokat. Inspirációm a témához tegnap este kaptam családom két férfitagjával folytatott beszélgetésem révén. Hazaértem a 8 órás munkából, persze előtte reggel rendeztem a gyerekeket, elvittem, betettem, átnéztem, elmostam, elpakoltam…. Majd amikor hazaértem, kérdésként felmerült a páromtól, hogy mostam-e, mert nincs alsógatya. Melyre az a megnyugtató válasz érkezett 10 éves kisfiamtól, hogy „Nyugi, reggel én is a szennyestartóból vettem ki a zoknim.” Fontos az önállóságra nevelés, a jó problémamegoldó képesség fejlesztése családunkban. (Megjegyzem, azért jókedvűen beindítottam egy adagot a mosógépben.)
Bettelheim könyvében is olvashattuk, hogy pont elég, ha „elég jó szülök” vagyunk, nem kell tökéletesnek lenni. Mert mit is jelent a tökéletesség életünk bármilyen területén? Erre nincs egzakt mérce. Nem létezik tökéletes test, mert valakinek a tetovált izmos test a szép, valakinek a hófehér bőr tetszik. Valaki a természetességet látja vonzónak, valaki pedig a „megcsinált” testet. Valaki a harsány embert szereti, valaki a csendeset, valaki könyvekről, mélylélektanról beszélget szívesen, valaki valóságshow-okról. Mitől érezhetjük magunkat elég jónak? Erre általában az a válasz érkezik, hogy fogadjuk el önmagunkat. Én azt gondolom, hogy először érdemes elkezdeni dolgozni az önismeretünkön, ott remélhetőleg felismerünk olyan dolgokat magunkban, melyekben kell kicsit fejlődnünk, változtatnunk, és találunk magunkban nagyon sok olyat, amelyekre büszkék lehetünk, amikben elég jók vagyunk (már-már tökéletesek). Tapasztalatom az, hogy néhány változás beindít egy egész lavinát, olyan közegbe, élethelyzetekbe kerülünk, ahol értékelnek bennünket. Ezáltal egyre több pozitív visszajelzést kapunk környezetünktől, és így „folyamatosan biztosított lesz”, hogy könnyebben fogadjuk el, és szeressük önmagunkat.
Tehát a tökéletesség keresése helyett próbáljunk önmagunkhoz és élethelyzetünkhöz rugalmasabban viszonyulni. A fenti helyzet kezelése miatt most nagyon hálás vagyok önmagamnak. Nem is olyan régen még összeomlottam volna, mert azt gondoltam volna magamról, hogy rossz anya, rossz pár, rossz háziasszony vagyok. Most meg egy jót nevettem, és büszke voltam a kisfiamra, aki simán megoldotta a zokni-kérdést. Mindezt pedig azért élhetem így meg, mert nyári önismereti munkám során rendet raktam a fejemben és a lelkemben, hogy melyek azok az értékek, amelyek fontosak számomra, és ehhez kapcsolódóan alakítom ki a feladataimban is a preferenciát. Szóval éljenek a koszos zoknik boldog családunk légkörében!
alkosdmegmagad 