A mai művészeti közérzékenyítési kampányommal kapcsolatban kerestem valami jó kis nyári verset. Olyat szerettem volna megosztani, amely vidám, felhőtlen életérzést közvetít. Hisz most mindenki nyaral, strandol, de legalábbis lazább szabályok közt éli életét. Jó sok verset elolvastam, de egyik sem ragadott meg. Úgy látszik, nekem azok az alkotások tetszenek – legyen az képzőművészeti, irodalmi -, melyek valamiféle szenvedést, bánatot, szomorúságot jelenítenek meg. Pedig mostanában harmóniában vagyok önmagammal. Bár “szerencsére” vannak traumatikus aranytartalékaim a tudatalattimban.
Ez a pohár félig tele van, vagy félig üres?
Megfigyeltem azt is, hogy nincs nagyon ihletem írni. A múltkori cikket is (https://alkosdmegmagad.wordpress.com/2017/06/23/munkahelyi-konfliktusok-avagy-jaj-csak-legyen-vege-ennek-a-munkanapnak-is/) “megrendelésre” írtam. Átgondoltam az elmúlt időszakom, és rájöttem, túl sok mindent csináltam egyszerre. Sok-sok ötletem megvalósításába kezdtem, sok szakmai vezérfonalat kitaláltam. Most meg kiüresedtem…
Azon is gondolkodtam, vajon a művészek is (persze én nem vagyok az) csak akkor tudnak olyat alkotni, mely segít másoknak is feldolgozni a problémáikat, ha ők maguk is szenvednek? Egyszer azt mondtam valakinek, hogy a művészethez kötelező szenvedni, különben semmit nem adnak az alkotások sem az alkotónak, sem a befogadónak. Ezt most is így gondolom. (Nem szeretem a rózsaszín képeket például.) Amikor ez szóba került, Alberto Moravia Lázadás című regényét próbáltam magamban elrendezni – nem nagy sikerrel. Azt feltételeztem, hogy az írónak volt valami szexuális traumája. De egy szakavatott, színházi közegben dolgozó ismerősöm véleménye szerint a trauma gyakran csak vágy – amolyan dramaturgiai fogás, vagy lehet projekció is. Hát még az is lehet… Mindenesetre szuper-érzékenynek kell lennie a művészeknek nem csak önmagukra, hanem a társadalmi problémákra – ha ők maguk nem is traumatizálódnak folyton. 🙂 És ez az érzékenység, amely gyakran felőrli őket.
A művészek alkotói válságba kerülnek…
A nem művészek meg kiégnek. Úgy nevezett burn-out szindrómában szenvednek elég sokan a munkahelyükön. És ők azok, akik a mindennapjainkat “bearanyozhatják”. Jól ismerjük a pénztárost, aki beszól, mert nem jól teszem fel a cuccokat a szalagra, vagy mert gyerekkel álltam pont hozzá – pedig neki már az idegeire mennek ezek a kis (és elnyeli a végét). És jól ismerjük azt a pedagógust is, aki már annyira utálja a gyerekeket, hogy nem képes feléjük pozitív visszajelzéseket adni, figyelembe venni problémáikat, nem kíváncsi a véleményükre, épp csak leadja az anyagot, vagy túlzottan is a szabad játék híve az oviban. Vagy ott vannak azok a kollégák, akik folyton késnek, egész nap majd elalszanak, pedig régebben ők voltak a munkahely motorjai. Folyton kritizálnak, megszakértik a dolgokat, de új ötlettel nem járulnak hozzá a munkához.
Az a szomorú valóság, hogy ezek az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy elvonuljanak egy kicsit, míg megjön az ihlet, míg regenerálódnak… Ők gyűrik a mindennapokat, mert nincs más választásuk. Illetve legtöbbször lenne, de ebben az állapotban olyan negatív mindenhez, főként önmagukhoz a hozzáállásuk, hogy nem képesek talán észre venni sem, hogy baj van. Azt az utat meg végképp nem találják, hogy mit lehetne mást vagy másként csinálni.
A burn-out alatt az általános szellemi-lelki és testi kimerültség, a belső kiüresedettség szakmai megnevezését értjük. Főként az energikus, szorgos, igyekvő és ambiciózus emberek hosszú éveken át tartó szakmai túlterheltségének, a munkából adódó frusztráltságnak a következménye.
Általános tünetei
- Kimerültség, fáradtság, csökkent teljesítő képesség
- Koncentrációs zavarok
- Kedvetlenség, apátia
- Belső üresség érzése – akár életuntság
- Reménytelenség és kilátástalanság érzése
- Alvászavarok – elalvási nehézségek, gyakori felébredés és felületes, zaklatott alvás, reggel kimerülten ébredés
- Kétkedés, negatív, cinikus beállítódás – a korábbi optimista és pozitív felfogással szemben
- Lehúzó kritikák, elmarasztaló megjegyzések
- Intolerancia, arrogancia, kiszámíthatatlan viselkedés
- Szorongás, pániktünetek
- Kísérő tünetek: fejfájás, feszültség, heves és rendetlen szívverés, ingadozó vérnyomás, emésztési zavarok, mellkasi szorítás, légzési nehezítettség, verítékezés
Számomra a társadalmi felelősségvállaláshoz hozzá tartozik az is, hogy a burn-outban szenvedő ismerőseinknek, munkatársainknak segítsünk, visszajelezzük nekik, hogy nem úgy működnek, mint régen. (Nekem is lehet ilyen visszajelzést adni.) Már csak azért is, mert a környezetükre is nagyon romboló hatással vannak, ha épp olyan munkakörben dolgoznak. Fontos, hogy meghallgassuk őket, ha kell, szakemberhez irányítsuk. Segítsünk pozitív én-képet kialakítani, támogassuk a változtatás iránti igényüket (megfogalmazni).
Ahogyan írtam is az elején, most nyáron minden lazább. Több időnk van feltöltődni, beszélgetni, akár a munkahelyünkön is. És talán több időnk van arra is, hogy kitaláljuk magunkat a szakmai célokat, ha úgy érezzük, már nem jó nekünk az aktuális munkahely, vagy az a szakma, szakterület, melyet jelenleg csinálunk. Hajrá!
alkosdmegmagad 