Monthly Archives: szeptember 2016

Szabadság teljesítve, avagy szabad-e a teljesítmény rabságában élnünk

Általános

img_20151031_161316Leginkább az sokkol mostanság, hogy mindenütt a teljesítmény, a hatékonyság a mutató. Rendben van, hogy a munkahelyen, az iskolában teljesíteni kell az önként vállalt, vagy mások által ránk rótt feladatokat. De már a szabadidőnkben is folyton valamiféle (főként mások által beállított) mércének akarunk megfelelni. Igaz ez a mozgásra, az alkotó munkára, a szülinapi zsúrokra, a családi látogatásokra, az ajándékozásra, a nyaralásra…  Az, hogy valami csak úgy tetszik valakinek, az nem elég. Az, hogy valamit csak úgy csinálunk, mert jó, nem elég. Értetlenül néztek ránk, amikor egy családi pikniken a 6 éves kislányom nem pontgyűjtés miatt színezett ki egy virágos lapot, hanem azért, mert élvezte. (Értetlenül nézhetik ezt a leveles képet is. A középső gyerekem fényképezte. Nekem tetszik.) Értetlenül néznek rám, hogy miért nem nevezem a nagylányom rajzversenyre, mikor olyan ügyes. Értetlenül néznek rám, hogy anya akarok elsősorban maradni, és nem a karrierem csinálom. Mert hogy később már késő lesz. Csakhogy később mindenhez késő lesz. (Amúgy a karrierem csinálom, csak kisüzemben. Ezért is nyomom most a billentyűzetet.)

Én ezeket másként gondolom. Megjegyzem, nagyon maximalista voltam magammal, a gyerekeimmel. Jó sok munkám van abban, hogy most itt tartok, és nem teszek túl nagy terhet másra magam miatt. Annak az időnek, amit otthon töltöttem, szinte minden percét élveztem. Közben érdekes dolgokat tanultam, volt időm kivárni a gyerekem sefülesefarka monológját, én mosolyogtam vissza rá, amikor kilépett a hegedűóráról, vagy amikor holt fáradtan befejezte az oviban a játékot. Nem gondolom, hogy csak így lehet gyereket nevelni. Őszintén nem hiszem, hogy csak így jó. De engem ez tesz boldoggá. És erre a sokak által nem ismert érzésre szeretném felhívni a figyelmet. Hogy amikor tehetjük, olyan dolgokat is tegyünk, ami csak úgy önmagáért jó, vagy éppen más másképpen gondolja, mint mi. Sokan azért nem tudják ezt érezni, mert amikor megcsinálnak valamit, nem nyugtázzák, hogy hú, milyen jó volt. Már a következő célt tervezik, amiben majd még jobb lesz. És ez sosem fog véget érni, hacsak tudatosan nem tesznek ellene. Persze azt is tudom, hogy nem adatik meg nagyon sok mindenkinek az az anyagi biztonság, hogy ne a munkája legyen az első, vigyáznia kell,  nehogy kirúgják, és vége legyen mindennek. Itt most el is bizonytalanodtam, hogy valóban van-e értelme és létjogosultsága annak, amit én szeretnék közvetíteni. Talán igen, talán nem. Bár ha jobban belegondolok, a nagyszüleim szegény családból valók, rengeteget dolgoztak. De vasárnap délután összejöttek a barátaikkal, és kártyáztak. Közben beszélgettek, ettek-ittak. Csak úgy jól érezték magukat együtt. És mi hogy csináljuk?

img_20160724_153817

A foglalkozásaim arról szólnak, hogy érezzük nyugodtan, amit érzünk, és próbáljuk meg nem magunkba zárva elfojtani, vagy éppen rázúdítani dühünket olyanokra, akik nem is tehetnek róla. Képesek legyünk kifejezni azt, ami jó nekünk, de azt is meg tudjuk fogalmazni, ami kétségbe ejt, amitől félünk, amitől meg szeretnénk szabadulni. Arról is szólnak, hogy csináljunk olyan dolgokat, amik önmagukért is jók. Nem azért, mert más is csinálja, mert azt írta egy neves ember, hogy attól majd megváltozik életünk.

A művészet önmagáért szép, önmagáért jó. Főleg, ha mi alkotunk olyat, amit nem fogunk eladni, nem kell, hogy másoknak tetsszen. Rólunk szól, segít feldolgozni azt, hogy másként látunk valamit, hogy szembe merünk fordulni családi tradíciókkal, hogy nem olyanok vagyunk, amilyennek elvárják mások, hogy valahol vannak rejtett erőforrásaink, csak nem merünk tudni róla.

Csak úgy jól vagyunk. Néha, vagy egyre többször.

Hatékony, avagy értő-érthető-megértő kommunikáció

Általános

hatekonykommbejegyzes

A honlapomon és bejegyzéseimben is többször leírom a hatékony kommunikáció kifejezést, s elgondolkodtam, vajon mások is azt értik alatta, amit én? Vagy inkább más kifejezéssel kellene illetnem, amire én használom?

A kommunikációs kutatások egy ideje az üzleti életben tevékenykedők alapismeretévé váltak. Egyre inkább egyet jelent a hatékony kommunikáció a “mindent el lehet adni jó szöveggel” filozófiájával. De a mindennapok során nem hiszem, hogy ez lenne a hatékony kommunikáció, a kutatások sem erre irányultak eleinte. Hiszen nem akarok a gyerekemnek minden áron bakancsot venni, mert szerintem az jobban tartja a bokáját (és az én egyéniségemnek is jobban megfelel), mert ő a rózsaszín kiscipőt szereti. Ugyanakkor az sem jó, ha a húspultos beszól, hogy a csirkemájat ne darabra kérjem, hanem marékszámra, mert azt a jó szakácsnők úgy szokták (ahogy ez velem megtörtént). Ezen aztán hosszan emészthetjük magunkat, hogy hogyan mer ilyet mondani, miért nem mondtam meg neki a véleményem a hierarchiában elfoglalt helyünkről… Akkor hogyan is kommunikáljunk hatékonyan? Úgy, hogy elérjük amit szeretnénk, de a másik se maradjon “alul”. Tehát önmagam és a másik tiszteletben tartásával, véleményének elfogadásával, egy-egy helyzet több oldalról való megvilágításával. Tranzakció-analitikusan: felnőtt és felnőtt közti párbeszéd jöjjön létre. A foglalkozásaimon ezt, az értő-érthető-megértő kommunikációt gyakoroljuk be, miközben egyre többet tudunk meg önmagunkról, másokról.

A 7-8. osztályos pályaválasztási csoport kulisszatitkairól

Általános

Kedves Pályaválasztási Csoport iránt érdeklődők! Kérlek Benneteket, hogy legkésőbb kedd (2016. szeptember 13.) estig jelezzétek, hogy ha részt szeretnétek venni a 7. és 8. osztályosoknak szóló pályaválasztási csoportfoglalkozáson. Néhány döntést könnyítő szempontot leírok, amiket kérdeztetek – főként szülők – tőlem.

  • A csoportfoglalkozáson részt venni azért nagyon jó, mert ha valaki zárkózottabb, ő is sokat profitálhat a hallottakból. (Mondjuk, ki mennyit tesz bele, annyit visz haza. Ezen a mondaton röhögtünk a fősulis gyakorlatokon, de most már, tapasztalatból azért igaznak vélem ezt az állítást.)
  • A foglalkozásokon mindenki akkor és annyit szól hozzá a gyakorlatokhoz, amennyit szeretne. Én soha nem hozok senkit kényszerhelyzetbe, hogy mondja.
  • Van, akinek megnyugtató, ha ott van a barátja/barátnője, valakit ez zavar. Ezt a jelentkezők döntsék el. Ezen a csoporton nem olyan témákat feszegetünk, amelyek kínos vagy felkavaró helyzetbe hoznának valakit. Így nem zavaró egy ismerős jelenléte. Viszont mivel az önismeret fejlesztése a fő cél, ezért mindig adódhat olyan gyakorlat, ami valakiben bemozdít feloldatlan problémákat. Ennek a helyzetnek a kezelése a csoportvezető feladata.
  • Többféle módszer együttes alkalmazásával nagyon sok mindent megtudhatnak a résztvevők önmagukról, alkalmuk lesz felmérni, hogy különböző szituációkban hogyan érzik magukat, milyen pályaterületek azok, amiket emiatt kizárnak, és mik, amelyekért szívesen fejlődnek.
  • A foglalkozás végére pályaismeretük biztosan bővül, kommunikációs képességük fejlődik, és kialakul egy olyan pályakép, amelyért érdemes lesz küzdeniük 7. és 8. osztályban.
  • A foglalkozások pontos tematikáját nem tudom előre megadni, mert a résztvevők igényeihez, a pályaválasztási döntésben aktuális állapotukhoz mérten folytatjuk a következő alkalmat. Persze egy stratégia azért van a fejemben!
  • Mivel nagyon sokan jelezték, hogy rengeteg órájuk van, felkészítőről tudnak átesni, nagy hangsúlyt fogok fektetni arra, hogy minden alkalom valamilyen fajta feltöltődéssel is szolgáljon, néhány feszültség-levezető módszert is beiktatok a programba.
  • Mivel eléggé vidám az alaptermészetem, szigorúság kizárva. Őszinteséggel és nyíltsággal motiválok.

Ha bármilyen kérdés merülne még fel, szívesen állok rendelkezésetekre!

Üdvözlettel: Nagyné Mészáros Eli

Árral szemben

Általános

arralszembenlepcsos

Valósítsd meg önmagad! Úgy, hogy Te is és környezeted is jobban érezze magát a változástól.
Az önmegvalósítás szónak nagyon sok mellékíze van. Elsőre sokaknak a mindenkit elsöprő karrierista ember jut eszébe. Én az önmegvalósítást C.G. Jung önkiteljesítés, individuáció fogalma szerint használom. (Noha most, amikor a csoportjaimat indítom, én is ilyen karrieristának tűnhetek… És ettől rosszul is érzem magam. Ezt muszáj volt már kiírnom magamból.) Szóval az individuáció egy életen át tartó folyamatra utal, a fejlődési ugrásoknál krízisekkel, megpróbáltatásokkal. Ha ezeket sikeresen teljesítjük, továbbléphetünk a következő életszakaszunkba. Én nem régen léptem át a fiatal felnőttkorból a felnőttkorba – nem volt egyszerű feladat. Túl sok teher hárult rám. Féltem felvenni a telefont, hogy vajon mit hallok majd, mi történhet még. Nekem kellett segítség ahhoz, hogy az élet által rám rótt feladatokkal megtanuljak megküzdeni… És ez még nem is igazi múlt idő! Jó lenne, ha egyre többen beismernék azt, hogy szakmai segítséget kérni valakitől, amikor elakadunk, nem szégyen. Inkább az a rossz megoldás, ha valaki továbbviszi megoldatlan problémáit, közben rányomja ezt a terhet másra is. És végül már családi, párkapcsolati, gyereknevelési stb. problémáról lehet beszélni. Ilyenkor van például az, hogy a szülő elküldi a gyereket “javításra” a pszichológushoz, ő pedig a váróban ül, és várja a változást… Hm.

Csak csendben, csak halkan…

Általános

Egy hosszú családi utazás során a férjem ezt a mondókát tanította meg a gyerekeinknek az autóban. Mondhatom, majd szét durrant a fejem az utolsó strófáknál. Aztán elgondolkodtam, hogy milyen szimbolikus is ez a skandálás.

Sokáig csendben, halkan magunkban tartjuk, hogy nem megy valami olyan jól. Kicsit belebetegszünk, kicsit összetörünk belül – de kívül egy darabig semmiképp sem. Legalábbis mi felnőttek. De a gyerekek másképp működnek. Vagy csendben lerágják a körmüket, nem kakilnak, nem pisilnek az oviban, iskolában. Vagy teli tüdőből sírnak, hogy nem akarnak menni sehová reggel. De muszáj. … És tényleg muszáj!

Én is nagyon nehéz napokat éltem át most, amikor a legkisebb gyerekem is ovis lett. Arra gondoltam: ennyit a tudományomról. Oldottam én a feszültségét, de hiába. Aztán 5. nap már a kis barátjához ment be a csoportba, segített neki az ebédnél, hiszen ő nagyobb, legalább 3 hónappal. Szombaton meg  már mondta, hogy milyen ruhába megy majd oviba, de azért majd siessek érte. És akkor úgy gondoltam, hogy igen, van értelme annak, hogy művészetterápiás tudományom bedobtam a gyereknevelésbe. Persze a gyerekek személyisége is nagyon sokat számít. Van olyan gyerek, akit alig visel meg a közösségbe kerülés – az ő szüleit irigykedve nézzük. De a gyerekünk személyiségét, veleszületett hajlamait  befolyásolni nem tudjuk. Szülőként az a feladatunk, hogy segítsük, megkönnyítsük a beilleszkedésüket, stratégiákat, lehetőségeket adjunk a kezükbe.

És hogy visszatérjek az eredeti témához: szépen csendben meglapulnak azok a gyerekek, akik elfogadják, hogy muszáj iskolába-óvodába járni. Egy idő után már nem a könnyük, csak a kisírt szemük jelzi, hogy még mindig nem olyan jó az új közösségben lenni. De egyszer csak az elnyomott problémák el kezdenek felerősödni, és iszonyatos erővel törnek elő. Egyszer csak… Lehet, hogy a rossz tanulmányi eredményekben, a párválasztásnál, vagy a saját gyerekük nevelésben…

Ez az egyik oldal. A másik pedig, hogy sok szülő úgy érzi, valamit ő rontott el a gyereke nevelése során, azért olyan kis nyuszi szegény vagy éppen agresszív. Már említettem, hogy sok minden velünk születik, de a környezeti hatásokon legalább annyi múlik. Tehát, azt nem mondom, hogy a szülők semmiről sem tehetnek. Főként az első gyereknél tökéletesek akarunk lenni – tökéletes gyerekkel. Én is ilyen voltam. A lényeg, hogy ezekre a problémákra rálássunk, és tegyünk azért, hogy megoldódjanak.

Kis elsősöknek szóló csoportommal az a célom, hogy ha nincs a háznál egy magamfajta szaki, besegíthessek az új közösségbe kerülés nehézségeinek leküzdésében.

Továbbtanulás 2016.

Általános

Hogy egy fészbúkos hangulatjelentéssel éljek: csalódott vagyok. Hely: Budapest.

Már amikor a pályaválasztási- és munkavállalási tanácsadó diplomámat megszereztem (kicsit régebben), sokan örültek, hogy végre segítséget kapnak a fiatalok, hogy hová is menjenek továbbtanulni. Úgy gondolom, nagyon régen is felelősségteljes döntés volt ez, csak akkor mondjuk 20 szakmából kellett választani, mára meg megszámlálhatatlan közül, hiszen rengetegen szerezni felsőfokú végzettséget. A long life learning jegyében pedig egész életünkben napirenden van a Mit is tanuljak? kérdés. Persze lehet korrigálni mindent, feltéve, ha addigra nem utálja meg valaki teljesen a tanulást. Nekem szerencsém van, mert anyukám már nagyon hamar belekerült a pályaorientációs szakmába, így 18 éves koromban már szakmai segítségben részesültem. (Na jó, kimondom: 20 éve.)

Nagy lelkesedéssel vetem bele magam én is, hogy rengetegféle régi és új módszer elsajátítása és alkalmazása révén segíthessek minél több embernek ennek a nehéz problémának a megoldásában. És akkor kiderül, hogy a kamaszodó 13-14 évesek nem érnek rá ezzel foglalkozni, mert annyi különórájuk és előkészítőjük van. Arra, hogy mire készítik elő őket, tudja mindenki a választ?

mozaik palyavalaszto szorolap

 

Szabadság kontra teljesítmény

Általános

Lassan kialakul az iskolai órarend, beáll a családok heti menetrendje. Mi, azt hiszem készen vagyunk. Volt különóra, amit a legnagyobb lányomnak el kellett engednie, mert 10 órát kellett volna aznap kötöttséggel töltenie. Megjegyzem, 9 éves. De úgy érzem, no meg ő is, hogy jobb lesz így. Azt tapasztalom, hogy egyre fiatalabb korban terhelik túl a szülők gyermekeiket. Persze azért, mert minden lehetőséget szeretnének megadni gyermeküknek. Én is így voltam ezzel a tavalyi évben. Aztán amikor év végére az egész család kimerülten, mindenféle szomatikus tünettel reagált a kialakult helyzetre, eldöntöttem, hogy ebben a tanévben nem így lesz. Társadalmunk a teljesítményt sugallja egyfolytában. De mire a mi kicsi gyerekeink nagyok lesznek, lehet, hogy ez a rengeteg agyonterhelt gyerek képtelen lesz gondolkodni, dolgozni. És akkor jönnek azok, akik még képesek monitor, hangszóró nélkül csak úgy egymás szemébe nézve kommunikálni, akik képesek elgyalogolni a létező barátjukhoz, hogy megértsék egymás problémáit. A csapból is az folyik, hogy a stressz az oka mindennek. (Na jó, biztos ez egy egyszerű válasz az ekcémára.) De arról, hogy hogyan kezeljük mi magunk a stresszt, és gyerekeinket hogyan segítsük, hogy képes legyen megnyugtatni magát, a feszültségét levezetni, arra már kevesebb tanácsot kapunk. Te hogy látod ezt a témát?

mozaik szorolap