Lassan kialakul az iskolai órarend, beáll a családok heti menetrendje. Mi, azt hiszem készen vagyunk. Volt különóra, amit a legnagyobb lányomnak el kellett engednie, mert 10 órát kellett volna aznap kötöttséggel töltenie. Megjegyzem, 9 éves. De úgy érzem, no meg ő is, hogy jobb lesz így. Azt tapasztalom, hogy egyre fiatalabb korban terhelik túl a szülők gyermekeiket. Persze azért, mert minden lehetőséget szeretnének megadni gyermeküknek. Én is így voltam ezzel a tavalyi évben. Aztán amikor év végére az egész család kimerülten, mindenféle szomatikus tünettel reagált a kialakult helyzetre, eldöntöttem, hogy ebben a tanévben nem így lesz. Társadalmunk a teljesítményt sugallja egyfolytában. De mire a mi kicsi gyerekeink nagyok lesznek, lehet, hogy ez a rengeteg agyonterhelt gyerek képtelen lesz gondolkodni, dolgozni. És akkor jönnek azok, akik még képesek monitor, hangszóró nélkül csak úgy egymás szemébe nézve kommunikálni, akik képesek elgyalogolni a létező barátjukhoz, hogy megértsék egymás problémáit. A csapból is az folyik, hogy a stressz az oka mindennek. (Na jó, biztos ez egy egyszerű válasz az ekcémára.) De arról, hogy hogyan kezeljük mi magunk a stresszt, és gyerekeinket hogyan segítsük, hogy képes legyen megnyugtatni magát, a feszültségét levezetni, arra már kevesebb tanácsot kapunk. Te hogy látod ezt a témát?
alkosdmegmagad 