A személyiségfejlesztő csoportjaim célja, hogy segítsek a hozzám fordulóknak önmagukat minél inkább megismerni, művészetterápiás eszközökkel elakadásaikat feloldani. És mellesleg az én nagy problémáimat megoldani. Már írtam régebben is, hogy egyszer, ha sok szabadidőm és pénzem lesz, csinálok egy nagy kutatást a szociális szakemberek körében arra vonatkozóan, hogy mi motiválta őket a pályaválasztásban. Mert hogy én azt hiszem, nem ismerek olyat, aki nem azért választotta ezt a hivatást, hogy feldolgozhassa saját meg nem oldott ügyeit.
Sokszor gondolkodtam azon is, hogy vajon mennyire hiteles az a csoportvezető, aki nem titkolja, hogy az éppen aktuális téma, illetve annak feldolgozása, mélyen érinti őt. Arra jutottam, hogy hitelesebb, mint az, aki úgy tünteti fel magát, mint akinek végzettsége miatt eleve kizárt, hogy problémája legyen. Mindenkinek vannak problémái, nehézségei. Csak vannak, akik gyorsabban oldják meg, kevés személyi sérüléssel, és minimális elfojtott érzelmekkel és szükségletekkel. (Talán ez lehet a jó segítő egyik mércéje.) És vannak, akik (túl) sokáig bizonygatják, hogy nincs is probléma. És mire bevallják, már minden és mindenki tönkrement, beteg lett körülöttük.
Pár napja ért véget az egyik gyerekcsoportom. Amikor hazaértem, iszonyú ürességet éltem át. Rossz megélni, hogy kirepülnek a gyerekek, és jó megtapasztalni, hogy a csoport egy része hatalmas fejlődésen ment át. Rossz megélni, hogy általunk, felnőttek által milyen helyzetekbe, érzésekbe keverednek gyerekeink, és jó, hogy ők olyanok, akik gyorsan megtanulják a sikeres problémamegoldási stratégiát. A gyerekekkel tényleg érdemes foglalkozni. Talán ezért is szültem ennyi gyereket. Abban bízom, hogy ők majd szebb világot építenek részben azáltal, amit én közvetítek számukra. Mert mi nyíltan beszélünk, lehet kérdezni, lehet őszintén válaszolni, lehet sokféle érzelmet átélni és kifejezni a családunkban.
Ma pedig egy engem mélyen érintő felnőttcsoportot vezettem, párkapcsolat témakörben. Aki olvasta előző-előző cikkem, talán a sorok között is olvasott… Szóval ma sok mindenre kaptam választ. És tanúbizonyságot is, hogy a csoport ereje a csoporttagokban rejlik. Mindenki ad a másik számára olyat, amit “hagyományos” beszélgetések alkalmával nem kaphat meg. Mert akár akarjuk, akár nem, azokban a helyzetekben nem bántjuk meg a másikat, önös érdekek vezérelnek, számít, hogy mit gondol majd rólunk a másik. A csoporton nem. Ott azért vagyunk, mert ugyanazzal küzdünk. A csoportvezető is, mivel a témát ő hozza. Akár bevallja, akár nem. Nehéz barátunkkal, társunkkal úgy megbeszélni dolgokat, hogy utána a mindennapjainkat befolyásolják az elhangzottak. És az is nagyon nehéz, ha már nincs is velünk a társunk, akivel megbeszélhetnénk a bajokat.
Lehet egy csoportban a probléma gyökerére rávilágítani, de tanácsokat, megoldásokat nem lehet adni. Mert az nem arról szól, akié a probléma. Nem a tűzről és vízről, hanem esetleg a levegőről és földről szól… És akkor a stratégia mit sem ér. A gyökerek megtalálása ahhoz járul hozzá, hogy vagy a régi kapcsolatot gyökerestől tépjük ki, és új kapcsolatot építsünk, amit már másként gondozunk – más földbe teszünk, más mederbe irányítunk; vagy a régit próbáljuk meg újragondolni, átbeszélni, új alapokra helyezni. Egyik sem könnyű feladat. Az életkor előrehaladtával egyre nehezebb bármelyik út… A keretek, a kapcsolat elejétől kezdődő nyílt kommunikáció sokat segít, hogy ne csírájában kelljen elfojtani egy szenvedélyekben gazdag szerelmet. Figyelni kell a másik igényére, tempójára, az egymással szembeni elvárások kimondására, arra, hogy a másik milyen “előzményeket” hozott magával. Meg persze, még sok minden másra. Ettől is olyan nehéz egy életre szóló kapcsolat reményével belevágni az útnak. A demográfiai adatok meg már csak sokkolják a résztvevőket. Az ismerkedés korlátolt mivolta, a testi változások… Ó, jaj! De azért nem kell hagyni, hogy bárki jó legyen. Viszont tenni kell azért, hogy aki jó, amellett megmaradjunk, még ha fárasztó, és néha nem túl komfortos is számunkra. Mert mint tudjuk nagyjainktól: A változás akkor indul meg bennünk, ha elhagyjuk a komfort-zónánkat.
Ajánlom a mai csoportomnak, és legalább egy barátomnak…
alkosdmegmagad 